dekoráció · Gyöngyfűzés · Gyerekeknek

Gyöngyfűzés

Hajdanában-danában, még általános iskolás koromban volt egy technika óránk… ha jól emlékszem. Előre megkaptuk a feladatot, hogy gyöngyöt kell hozni a következő órára. Arra már nem emlékszem, hogy volt, hogy nem, de tény, hogy nálam nem volt, viszont padtársamnál és barátnőmnél, drága Verebélyi Diámnál volt, azt használtuk mindketten.
Nem is kérdés gyöngyfűzést próbálhattunk azon az órán. Mindenki készített egy kisegeret. Tanárnénink szépen lépésről lépésre magyarázta mit kell tenni, így óra végére lett mindenkinek egy gyöngy egérkéje. Az enyém alapszíne kék, a hátán pár db barna gyönggyel és talán piros szemekkel, de még a fülei is felemásak. Évekig hurcoltam magammal kabalaként. Szegény kis gömbölyded teste a végére már teljesen lapos volt, mert mindig morzsolgattam, és nyomi-mouse néven volt emlegetve… talán ha nagyon keresgélnék meg is találnám.

Honnan került ez most elő?

Természetesen én is követek más kreatív embereket, inspirálnak, rengeteg ötletet kapok. Az egyik ilyen emerkénél  találkoztam az “anya fűzzünk gyöngyöt” felirattal, és fejembe jutott, hogy jé tényleg. Talán az 5 évesem még vevő is lenne a témára. Az egyik dobozban a szekrény tetején ott pihennek a maradék gyöngyök, hjaj még anyukám hordta nekem rendszeresen mikor milyen színt kérem :D, további hozzávalókkal együtt. Talán előszedhetnénk és bíbelődhetnénk vele kicsit.

Aztán ma körbenéztem a gardróbban, és megtaláltam az általam készített figurákat, és a szarvasbogarat amit még Diámtól kaptam… utána kijelentette, hogy neki ehhez nincs türelme, szívesebben rajzol, vagy csinál bármi mást. Pedig nagyon ügyes volt ebben is 🙂 Szó-szó előszedtem a dobozkát és oda adtam a nagy fiaimnak, had játszodjanak. Majd feltettem a kérdést: szeretne-é esetleg ő is készíteni ilyet? A válasz egyértelmű határozott igen lett, így előszedem a gyöngyöst és belevágunk. Majd beszámolok róla, hogy sikerült a történet.

Addig is mutatok néhány képet az első próbálkozásaimból:

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s