Amigurumi · Gyerekeknek · Horgolás

Korip

Új bejegyzés a témában:  Korip evolúcióm

 

Már többször megosztottam ezzel a kis figurával/ játékkal kapcsolatos bejegyzéseket, cikkeket. Most regélek is egy keveset.

A történet a következő, amennyire én tudom: Létezik több országban is alapítvány, amik arra hivatottak, hogy a korábban megszületett babáknak, és az ő szüleiknek megkönnyítsék azt az időszakot amit a kórházban kell tölteni. Persze vannak komolyabb támogatások, amiknek segítségével orvosi eszközökkel bővülnek az ellátó kórházak, hogy a legapróbbaknak is a lehető legnagyobb esélye legyen a túlélésre.
És vannak az olyan egyszerűbbek, amikor inkább lélektani hatása van a történetnek. Legalább is én így látom. Ilyen kezdeményezés ez a polip is. Az, hogy honnan indult a dolog számomra pontosan nem tiszta, de őszintén megvallom nem is érdekel. Részemről semmit nem befolyásol azon, hogy miért született, és mennyire válik be.
Nem tudom ki mennyire van tisztában egy koraszülöttnek az ellátásával, itt is megvallom az őszintét, csak néhány képet láttam. Szegények egy “átlátszó dobozban” (nem véletlen az idéző jel) fekszenek, tele aggatva mindenféle csövekkel, stb-vel, és mindenki lélegzet visszafojtva várja, hogy érje meg azt amikor ő is kint játszik a többi gyerkőccel az udvaron.
Pici babák a pocakban sokkal kellemesebb környezetben vannak, és csak 1 kalimpáló “valami” van mellettük: a köldök zsinór, amibe időnként bele is tudnak kapaszkodni, és lássuk be más a tapintása mint egy akármilyen csőnek, vagy vezetéknek. Ezért is születtek meg ezek a polipok. Megfelelő fertőtlenítő eljárások után bekerülnek ezekhez a kis pöttömökhöz, hogy a lógó fonal csápokba kapaszkodjanak a többi rideg holmi helyett.
Be kellett válnia, mert több országban készítik őket, ugye nálunk is.

Az idén futottam bele  Cicamam kuckójába. Első sorban más minták miatt kezdtem el itt nézelődni, majd bele botlottam a korababás lelkesedésébe. Jómagam is úgy élem napjaimat, hogy jó tett helyébe jót várj. Jót nem várok, de jó dolog segíteni. Ha alaposan szétnézünk az otthonunkban biztos találunk olyan holmit, amit jobb esetben már évek óta csak pakolászunk mert sajnáljuk kidobni. Lehet egy segélyszervezet, vagy egy szegényebb szomszéd örülne neki. A szekrényből szelektált ruhákat én rendszeresen adom tovább oda, ahonnan biztos szegényebbekhez kerül. Szó-szót követ, de a lényeg az, hogy mosolyogtam milyen jó, hogy más is segít. Milyen helyes az a polip minta, talán majd egyszer én is elkészítem, és akkor majd csinálok olyat is amit elküldök… legalább 1-et.

Azt tudni kell, hogy amelyik polip odakerül egy babához, az már nála is marad, később haza is viheti. Így amolyan fogyó eszköz, mert igen sajnálatos, hogy több baba kerül ilyen osztályokra mint kellene… ha jobban belegondolunk, az volna a legjobb ha nem lenne ilyenre szükség, mert minden terhességnek happy end a vége.

Aztán sorra látom a kiírásokat, amiben Cicamama is felhívja  a figyelmet, hogy a minta jótékonysági céllal született, nem lehet árusítani. Bosszankodtam rajta egy sort. Milyen emberek vannak, így kihasználni ezt is. Még ha más mintát használ, az sem jogos, de hát ismerjük az emberiséget, na de egy jótékonyságit… ha már nem segít, akkor kárt miért csinál???
Majd jött a kegyelem döfés, mert a többszöri felszólításra sem szűnt meg a probléma, így a minta le lett törölve a blogról, és innentől nem is lehet tovább adni senkinek. És ezt a döntést teljesen jogosan hozták meg.
Na itt már annyira felszívtam magam a dolgon, hogy felvettem a kapcsolatot Cicamamával. Közben el is készült az első polipom… jelen állás szerint az egyetlen. Jeleztem, hogy többet is nagyon szívesen készítek. Ez is folyamatban.

A menet a következő: nekem meg van a minta. Ha valakinek megtetszene ez a kis jószág, kérheti, hogy készítsek neki, aminek a következő a feltétele: 2 polipra való alapanyagot kell megkapjak amiből egyet kap aki kérte, 1 pedig megy a KORE részére, hogy az eredeti cél is teljesüljön. Úgy gondolom ez nem nagy áldozat, tekintve, hogy 1 polip anyagköltsége saccolva is olyan 300 ft körül van, amiben benne van a fonal, és a tömő anyag is… Munkadíj jelen esetben szóba sem jöhet, bár részemről ez nem is kérdés.

Így történt tehát, hogy jól belekontárkodtam magam ebbe a történetbe. Ami megy szépen tovább.
Jómagam borsodi illetőségű vagyok, szinte Miskolc szomszédságából. Előzetes egyeztetéseket követően, és miután megkaptuk a KORE engedélyét szerveződhetnek itt is polip horgolások, aminek meg lesz a menetrendje, éppen azért, hogy ne ismétlődjön meg a korábbi árusító “incidens”. Erről mindig értesíteni fogok mindenkit a Facebook oldalon.

Ha esetleg valaki kedvet kapna a jótékonysághoz, vagy szeretne egy ilyet, az anyagszükségletet természetesen meg lehet osztani. Itt szeretném megjegyezni, hogy más formában is lehet segíteni. Ezekből a fonalakból pici horgolt sapkákat, takarókat is lehet készíteni a babák részére, aminek szintén nagyon örülnek. Apró emberkékről lévén szó, nem kell nagy méretekben gondolkodni. A fonalnál pedig lényeges, hogy a fertőtlenítő eljárást bírja. Jelen infóm szerint ez a 100%-os mercerizált pamut fonal alkalmas rá.

Itt idézném Cicamama korábbi mintája mellett felsorolt listát:
1 gombóc Catania vagy más prémium minőségűpamut fonal (ha korababáknak készíted..ha nagyobb gyerkőcnek vagy csak kedvtelésből, akkor válassz bölcs belátásod szerint)nem fog kelleni egy egész gombóc, és mindenképp úgy válassz, hogy a színe vidám legyen
fekete cérna

2,5 -es és 3,5-es horgolótű (ha vékonyabb a fonal, akkor kisebbek a tűk is)
varrótű
vatelin a kitöméshez ” 

És egy kép, csak a méretarányok miatt, és mert a gyerkőcöm akarta, hogy a játékával is készítsünk egyet. Az autó a kis (medzsbox) méretű autó:

 

img_3701
Fonal: Alize Bella

img_3724

 

 

 

 

 

 

img_3931

 

img_3949
Fonal: Himalaya everyday

img_3971

 

IMG_4118

 

Advertisements

Korip” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. kedves Eni,

    nagyon szeretném, ha megosztanád velem a polip horgolásának mintáját,
    mert szeretnék én is horgolni egy-két darabot – természetesen
    adományozási céllal
    sajnos közös horgolós flash-mobra nem tudok elmenni,
    ezért szeretném, ha elküldenéd a mintát

    köszönettel: Szabó Csilla (egykori koraszülött)

    Kedvelés

  2. kedves Enikő,

    nem magamnak, hanem a koraszülötteknek szerettem volna horgolni
    köszönöm a küldött linket, de annak alapján nem tudom elkészíteni

    üdvözlettel: Szabó Csilla

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s