Kötött · Sálak

Sál egyszerűen

Kötés – Édesanyám gyermekkoromban sokat kötött. Emlékszem szép kis élénk rózsaszín-fehér színkombinációs kötött kardigánra, sálakra. Mikor kislány voltam emlékszem többször is kértem, hogy tanítson meg engem is kötni. Mutatta is lelkesen, hogyan kell, de emlékszem nem volt szép a kötéskép, neki se volt sok ideje, hogy pepecselgessen velem, így abba is maradt. Sok-sok évvel később, kapott el a lendület, hogy meg akarok tanulni kötni. Mivel most már több ideje volt, és én is biztosabb kézzel álltam a dolognak most már sikerélményem is volt.

Miután párom is lelkesedést mutatott, és kért egy sálat, nem maradt más mint nekilátni. A kívánság alapján egy fekete-fehér csíkos sálat kellett készítenem. Be is szereztük a fonalat, és anyukám szépen megmutatta, hogyan kell felszedni a szemeket a kezdéshez.  Hogy kedvezzek azoknak, akik esetleg még nem tudnak kötni, igyekszem olyan videókat keríteni, amikben látszik, hogyan is kell. Íme az első, a szemek felszedése. Ezt is több féle módon tehetjük meg. Anyukám mutatott egyet, én pedig az internet segítségével találtam egy másikat, de nem csak ez a két lehetőség van.
Amit édesanyámtól tanultam, abban a gombócból először le kell hagyni 3-szor annyit mint amennyi a kész darabunk szélessége, és a következőben látszik, hogyan képezzük a kezdő szemeket:

Személy szerint a másik módszert szeretem használni, mert sosem sikerült jól kimérnem mennyi fonalat hagyjak le. Vagy túl hosszú, vagy túl rövid lett. Nagyon megörültem amikor a következő videót megtaláltam:

Ez még nem volt garancia semmire. Mivel a szemeket elméletileg egy darabnál egyszer szedjük fel, az elején még rendszeresen elő kellett szednem ezeket a videókat, mert igen nehezen sikerült megjegyeznem 😀

Ha a szemeket sikerült felszednem, jöhetnek az alap szemképzések. Egy első sál esetében használjuk a sima és a fordított szemeket. Ezeknek a kombinációjában nem is gondolnánk mennyi lehetőség mutatkozik. Tehát a sima szemek képzése:

Elérünk a szélére, itt is van több lehetőségünk attól függően, hogy mire készül az adott darab. Sálnak általában rugalmas széleket készítünk. Ha egy ruhadarabnál össze fogjuk. Arról amit én használok videót nem találtam, de itt is több lehetőségünk van. Érdemes keresgélni. Részemről sál esetén kötésnél amikor elérek a végére, az utolsó szem előtt a szálat előre veszem, és az utolsó szemet nem kötöm le, hanem csak átemelem a másik tűre. A következő sor kezdésénél szemből szúrok az első szembe, és így kötöm le az elejét, majd haladok a minta szerint. (Egyre jobban érik a videók készítése a részemről).

Amikor ezekkel megvagyunk, már csak a leláncolást kell tudnunk. Ezzel fejezzük be a kötött darabunkat. Így készítem én is:

A színek váltását  úgy oldottam meg, hogy a sor végén elvágtam a szálat, csomót kötöttem, majd a másik színből hozzá csomóztam a fonalat, és mehetett a következő sor. A végén mondjuk így elég sok szálat kellett eldolgozni. Viszont elsőre készítettem páromnak egy nagyon hosszú fekete fehér sálat 🙂

img_4002

Évekkel később egy munkatársam hozott 2 gombóc fonalat, és kért, hogy készítsek nekik egy sálat. Annyi volt a kérés, hogy adott hosszúságú legyen. Próbakötésből szépen ki tudtam számolni milyen szélesnek kell lennie, hogy elég hosszú legyen. Ennél a darabnál is a sima és fordított szemekkel játszottam. Alapnak szépen 2 sima 2 fordítottam kezdtem, visszája soron annak kötöm a szemeket aminek látszik, így lesz 2 egyforma sorom. A harmadik sorban már tolom eggyel balra az egészet: 1 fordított, 2 sima, 2 fordított. Így egy ferde bordás mintát kapunk, ami nagyon jól mutat, és egyébként roppant egyszerűen megvalósítható.  Remélem aki eddig,  csak a kötés gondolatával barátkozott, az most meg is próbálkozik vele. Egy egyszerű sál, akár minden oldalán csak sima szemeket kötve, is nagyon jól tud mutatni. Sok sikert!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s